Legyen minden nap a föld napja!

Legyen minden nap a föld napja! 1.kép

Ma van a Föld napja, melynek kiemelt témája a biológiai sokféleség megőrzése. Több szempontból is különleges ez az idei Föld napja!

Föld napja 2020

Az egyik ok, hogy kerek számot ünneplünk, hiszen 50 éve, 1970-ban indult útjának ez a nagyszerű kezdeményezés Amerikában. Bár Magyarországon csak kicsit később tüntettük ki ezt a napot, de már nálunk is a 30. évfordulója van ennek a napnak!

Az idei Föld napjának a második különlegessége, hogy karantén időszakra esik, mely talán még inkább aláhúzza ennek a napnak a jelentőségét a lelkünkben- ezáltal remélhetőleg a cselekedeteinkben is! Ez az ünnep ugyanis egy „cselekvő ünnep”, vagyis kifejezetten arra hívja fel a figyelmet, hogy tetteinkkel mutassuk meg Földünknek, hogy megóvása mennyire fontos számunkra.

Legyen minden nap a föld napja!

Ennek a napnak a tiszteletére világszerte rengeteg programmal és rendezvénnyel készülnek minden évben. Nincs ez másként idén sem, csak éppen a formája tér el a megszokottól. Idén első ízben rendezik meg digitálisan e napot. 50 évvel ezelőtt az első Earth Day-t egy Denis Hayes nevű amerikai egyetemista szervezte meg, aki azóta is az alternatív energiaforrásokat kutatja. Azóta minden évben egyre több ember és szervezet csatlakozik a kezdeményezéshez. Ezekről az eseményekről, programokról, kezdeményezésekről bővebben az earthday.org oldalon tájékozódhattok. Nagyon érdemes ellátogatni erre a gyűjtőoldalra, ha egy átfogó képet szeretnél kapni a környezetvédelemről és további inspiráló témákban szeretnél elmélyülni.

A Google is minden évben készül erre a napra és 2013 óta egy-egy animált logóval hirdeti ezt a jeles napot és használja platformját, hogy minél több emberhez eljusson a hír. 2018-ban például egy videoüzenetben a „Műanyagmentes világ” témájáról Jane Goodall beszélt a Google főoldalán. Az idei logó azonban kifejezetten kedves a szívünknek, hiszen a méheket ünnepli! Ha van néhány perced kattints a Google kezdőoldalára és nézd végig a méhekről szóló összeállítást. Rengeteg hasznos dolgot tudhatsz meg ezekről az apró, de annál nagyszerűbb lényekről!

És Pszt! Még egy kis játékot is terveztek, ahol az átlagos repülési sebességükkel (ami egyébként 24km/h) végig repülhetsz egy hatalmas területen és begyűjtheted a különféle illatozó virágok virágporait. Ezzel persze egyetlen méhet sem mentünk a valós életben, azonban ez egy nagyon fontos gesztus, hisz rengeteg ember figyelmét irányítja erre a fontos témára.

Legyen minden nap a föld napja! 3.kép

Ha olvasnál további programjavaslatokat a Föld napja kapcsán, valamint meghallgatnád a Föld Himnuszát, ITT megteheted.

Ha pedig kedvet kaptál és belevágnál a környezettudatos életbe, ITT kaphatsz néhány ötletet, hogy milyen lépések is lehetnek az elsők ezen az úton! Mert ne feledd, minden lépés számít! Drukkolunk!

Good Vibes – Good Life

Kapcsolódó cikkek

boldog kapcsolat

A boldog kapcsolat titka

A boldog kapcsolat titka – hogyan teremts boldog emberi kapcsolatokat magad köré? Az emberi kapcsolatoknak sokféle felfogása létezik. Sok pszichológus, filozófus, orvos, közgazdász, politikus, jógaoktató

Szerelem

Szerelem Valentin-napra?

Szerelem Valentin-napra – varázsolj valódi szerelmet az életedbe! Közeleg az év legszerelmesebb napja, a Valentin-nap és Te pedig egyedül vagy? Vagy lennének jelöltek, de nem