Az ametiszt spirituális hatása

ametiszt spirituális hatása

Az ametiszt spirituális hatása

Az ametisztet röviden a spiritualitás kövének is szokták nevezni. Talán azért, mert a spirituális élmények és gyakorlások során az ember legfőbb célja, hogy önmagával jobban tudjon kapcsolódni és ezáltal jobban hozzáférjen az egyetemes, a végső Nagy tudáshoz- bárhogyan is nevezzük azt. Néhányan ezt a Nagy énünkkel való kapcsolódásnak nevezik, mások Istennel való kapocsnak, egyesek pedig belső hangnak, vagy belső intuíciónak. A lényeg nem is a megnevezésben van, hanem abban, hogy az ametiszt támogatja a spirituális fejlődésünket, bármely irányzat hívei is vagyunk.

Az ametiszt ereje

Rendkívül erős hatással van az önmagunkkal való kapcsolódásra- legyen szó akár meditációról, akár jógáról, vagy bármilyen lelki gyakorlatról. Az úgynevezett ametiszt csakra a korona csakránk, mely szintén lila színével épp ehhez a folyamathoz nyújt számunkra egy belső kaput. A csúcs formára csiszolt ametiszt felerősíti saját belső hangunkat, ezért könnyebb meghallanunk valódi, intuitív énünk hangját. Megéri megpróbálni, hiszen a mai rohanó világban a saját valódi hangunkat és saját belső igényeinket a legnehezebb meghallani és felismerni. Engedjük hát meg ennek a csoda kőnek, hogy velünk legyen ezen az úton! A kő egyéb jótékony hatásairól ITT és lelki hatásairól pedig ITT olvashatsz, ha mélyebben bele ásnád magad a témába!

Az ametiszt hatásai a jó rezgésekre

Mint arról már ITT írtunk, ebben a világban minden rezgésekből áll. Minden anyagnak vannak saját lényegi tulajdonságai, amit sugároz magából. Ezt szoktuk úgy mondani, hogy milyen rezgése van annak az adott tárgynak, vagy embernek. Ez a kristályok esetében sincs máshogy! Mivel ezek a kövek mind-mind ősidők óta léteznek a föld mélyén, rezgéseik eredetüknél fogva kiemelten jók. Ha kapcsolódunk ezekkel a kristályokkal, jótékony hatásaikat képesek kifejteni életünkben. A kapcsolódásunk minél intenzívebb, a kristály annál inkább képes kifejteni pozitív és védelmező hatását.

Az ametiszt spirituális hatása
az ametiszt spirituális hatása

Ametiszt víz

Bizonyos elméletek szerint a kristályok, köztük természetesen az ametiszt is, akkor tudja leginkább szervezetünkre és életünkre kifejteni jótékony hatásait, ha előtte vízben hagyjuk ázni. Ilyenkor a víz átveszi a kő pozitív rezgését és minden egyes cseppje ezen a nagyszerű frekvencián fog rezegni. Mivel testünk 2/3-a víz, ezért teljesen érthető az elmélet alapja, miszerintis az elfogyasztott víz jellemzői kiemelten nagy hatással vannak testünkre. Ha pedig ezt a feltételezést elfogadjuk, akkor könnyen megérthető az az álláspont, hogy a jó rezgésekkel ellátott víz jó rezgéseket továbbít testünk minden egyes sejtje felé. Jó rezgésekkel átitatni minden egyes porcikáját pedig kinek ne lenne célja?

ametiszt kristály kulacs
good vibes ametiszt kristály kulacs

Egyensúlyra vágysz a mindennapok során? Közelebb szeretnél kerülni önmagadhoz és meg szeretnéd hallani saját belső hangod? Fel szeretnéd erősíteni az intuíciódat és a megérzéseidet egyre pontosabbá tenni? Újra át szeretnéd élni a boldogság és a béke ősi érzéseit? Tovább szeretnél lépni és magad mögött hagyni a félelmet, a szorongást és a belső nyugtalanságot? Jó rezgéseket szeretnél egész nap és egyúttal le szeretnéd védeni magad a környezeted negatív hatásaitól?  

ametiszt ereje
Az ametiszt spirituális hatása

Ha a fenti kérdésekre igennel felelsz és el szeretnél indulni a spiritualitás útján önmagad felé, akkor az az ametiszt kristály kulacsod nagyszerű kísérőd lesz ezen az úton! Igyál napi szinten jó rezgésekkel feltöltött ivóvizet és engedd meg magadnak, hogy a good vibes kristálypalackod segítségével minden nap élvezd az ametiszt ősi, jótékony hatását!

Good Vibes – Good Life

Kapcsolódó cikkek

boldog kapcsolat

A boldog kapcsolat titka

A boldog kapcsolat titka – hogyan teremts boldog emberi kapcsolatokat magad köré? Az emberi kapcsolatoknak sokféle felfogása létezik. Sok pszichológus, filozófus, orvos, közgazdász, politikus, jógaoktató

Tovább olvasom
Szerelem

Szerelem Valentin-napra?

Szerelem Valentin-napra – varázsolj valódi szerelmet az életedbe! Közeleg az év legszerelmesebb napja, a Valentin-nap és Te pedig egyedül vagy? Vagy lennének jelöltek, de nem

Tovább olvasom
A hegyikristály gyógyító hatása

A hegyikristály gyógyító hatása

A hegyikristály gyógyító hatása Önismereti, vagy spirituális utadon haladsz? Ezen az úton az összes kő közül talán a hegyikristály lehet a legnagyszerűbb kísérőd. Nem véletlen,

Tovább olvasom
Az ametiszt lelki hatásai

Az ametiszt lelki hatásai

Korábbi cikkeinkben már olvashattál az ametiszt legfontosabb tulajdonságairól, jótékony- és spirituális hatásairól. (ITT– ITT és ITT). Most nézzük meg az ametiszt lelki hatásait, vizsgáljuk meg,

Tovább olvasom